A fém hideg késként hasított Ferro csuklójába. Vér serkent a márványfehér bőr alól, de a nő arckifejezése szemernyit sem változott. Továbbra is összevont szemöldökkel, vicsorogva méregette az őt leláncoló béklyókat, de semmi jelét nem adta, hogy érzékelte volna a fájdalmat, amikor megpróbálta kirángatni belőlük a kezét.
Ahogy el akart lépni a faltól, a rövidre hagyott láncok felcsörögtek. Mindössze egyetlen lépésnyire engedték eltávolodni. Megpróbálta feszíteni őket, hátha elhajlik, elpattan egy gyengébb láncszem, de csak annyit ért el, hogy a bokája körül is vér serkent. Morogva ült le a földre és a hideg falnak támasztotta a hátát. Ezüst szemei a félhomályt kémlelték, kerestek, bármit, ami segíthetett kijutni a fogságból.
A tömlöc, ahova bezárták, kongott az ürességtől, a zárkák mind üresen álltak. Mindenhol kőfalak, rácsok, amelyeket foltokban emésztett a rozsda, dohos félhomály ereszkedett alá, egyetlen nyíláson szűrődött csak be némi halvány fény. A levegőben áporodott izzadtság és vizeletszag egyvelege terjengett. Talán nem is hosszú idővel ezelőtt még korántsem volt olyan elhagyatott a sötét gödör a vár gyomrában.
Ferro pillantása pontról pontra táncolt, de nem fedezett fel semmi felhasználhatót, semmi törhetőt, semmi olyat, amit elért volna. Felemelte megbéklyózott, falhoz láncolt kezeit, és hosszan vizsgálta, aztán egy lemondó mordulás kíséretében leengedte.
Megint a falnak dőlt és tekintetével a mennyezetet kémlelte. Kő vonult kövön hideget árasztva, repedések futottak és ágaztak szét mindenfelé. Bután elvigyorodott és kuncogni kezdett, érdes, reszelős hangja torz visszhangot hagyott maga után a zárt térben. Egyik ujjával rajzolni kezdett a porba, de nem betűket formált, vagy értelmes ábrát. Az ujja hegye csak úgy, össze-vissza járt a hideg kövön.
Nem emlékezett rá, hogyan került ide. Az utolsó amit fel tudott idézni, az volt, hogy egy kavalkád közepében áll és harcol. Sokan támadtak rá, de nem bírtak vele. Aztán minden elfeketedett, és a zárkában tért magához.
Sajgó tarkójához emelte a kezét és megdörzsölte. Egy seben húzta végig az ujjait, ami még nem zárt össze teljesen. Valami eltalálta ott, de nem tudta mi lehetett az. Talán egy mérgezett penge, vagy bénító tű. Vagy egyszerűen csak egy jól irányzott csapás volt, amitől eszméletét vesztette. Mindenesetre fürgének, ügyesnek kellett lennie annak, aki bevitte a találatot.
Hirtelen felkapta a fejét. Zajra lett figyelmes. Öreg, nehézkes zár kattant, a vasalt ajtó a tömlöc túlsó végében nyikorogva nyílt ki. Néhány alak lépett be rajta. Ferro felállt, le nem véve a mozgásról a szemét, de nem látta tisztán, kik lehettek. A halvány fény, ami valahonnan a magasból szivárgott be, rájuk vetült ugyan egy rövid ideig, de csak félig-meddig világította meg az arcukat, felismerni nem lehetett őket.
De felé jöttek, ez biztos volt.
Egyikük, aki elöl haladt, egy karikán forgatott néhány kulcsot, majd fogta az egyiket, megállt Ferro zárkája előtt, és kinyitotta a ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése